Menu

Önbizalom-növelés

Álarcok mögött

By: | Álarcok mögött bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sokszor hallhatunk olyan történetekről – és sajnos akár már saját bőrén is megtapasztalhatta – amikor egy párkapcsolatban kiderül, hogy az egyik fél nem a valódi önmagát mutatta, hanem egy megtévesztő álarc mögé bújt. Ez valamilyen szinten egy természetes jelenség, hiszen az ismerkedés fázisában és a kapcsolat elején mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, magától értetődő, hogy az előnyösebb tulajdonságainkat hangsúlyozzuk, míg a kevésbé vonzó jellemvonásainkat igyekszünk a háttérbe szorítani ebben az időszakban. Azonban nem mindegy, hogy a jelenség egy természetes mértékben, vagy egy ennél súlyosabb, és már káros formában jelenik meg. Persze ez semmiképp nem célravezető taktika, mivel előbb vagy utóbb úgyis kiderül minden.

Mit tegyen, ha egy álarcba szeretett bele?

Legtöbb esetben pár hónap, maximum egy év alatt akkor is kiderül a csalás, ha a súlyosabb esetről van szó. Azonban sokszor ekkor már késő, hiszen kialakul egy érzelmi kötelék, beleszeret abba az álarcba. Ha ebben a pillanatban, amikor a felismerés eléri, nem vet véget a kapcsolatnak, akkor az időzített bombaként működik, hiszen a lelke mélyén Ön is tudja, hogy az elválás csak idő kérdése. Amíg ez meg nem történik, a feszültség mindennapos veszekedésekhez vezet. Ne ostorozza magát, nehéz a szakítás egy ilyen helyzetben. Sok kétség, bizonytalanság kíséri a kapcsolatot, hogy mi igaz, és mi nem az. Így a szakítás gondolatára a mérleg nyelve is hol ebbe, hol abba az irányba görbül el. Tehát legyen magához türelmes, de fontos, hogy elhatározza magát.

A szakítás után

Amikor végleg sikerül véget vetni egy ilyen kapcsolatnak, akkor a lélek egy kis része megkönnyebbül, másrészről viszont nagy zavart és törést hagy maga után. Abban bízik, hogy napról napra könnyebb lesz, ami igaz is, de ezen felül az elveszített önbizalom megerősítésére van szükség. Nagyon fontos, hogy továbblépjen, ne saját magát büntesse más hibáiért, és újra megbízzon a saját ítélőképességében, és ezáltal másokban is.

Javaslom, hogy olvassa el a könyvem és a gyakorlatokon, példákon keresztül ismerje meg jobban saját magát és az Ön körül élő embereket.

A könyvben leírtak sokat fognak segíteni, az azt elolvasó több száz hölgy beszámolója szerint!

Olvasás közben mindenképpen végezze el ÍRÁSBAN a gyakorlatokat, úgy a leghatásosabb!

Tudjon meg többet a könyvről a képre kattintva!

Ha bármilyen kérdése van, nyugodtan írjon nekem, és szívesen várok minden visszajelzést is!

Jó olvasást!

Kitartást és fejlődést kívánok,

Marozsák Szabolcs

Női önbizalomedző

Ne maradjon le az új cikkekről!

Iratkozzon fel és az új cikkekről elsőként értesülhet!

0 Comment

400

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás