Sztárinterjúk - sztárok és az önbizalom - Önbizalomedző

INTERJÚ AZ ÖNBIZALOMRÓL – MOLNÁR ANDI

Mottó:

„Odáig még sosem jutottam el, hogy mindent kilátástalannak érezzek. Köszönhetően talán annak a német mondásnak is, amit a gimnáziumi éveimben a tükrömre ragasztva nap, mint nap olvasgattam. „Amikor azt gondolod, nem megy tovább, úgyis jön egy kis fénysugár!”

/Molnár Andi/

STABIL ÖNBIZALMAT ÉPÍTETTEM FEL         

A gyönyörű táncosnő a 2008-as Szombat esti lázban elért győzelme után pár hónapja egy másik sikerműsorban is tarolt: a Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának győztese lett. Nemrég visszavonult a versenytánctól, és műsorvezetőként remekel a SportKlubon. Molnár Andi sokoldalú tehetség, de gyerekkorában éppen e miatt tépázták meg az önbizalmát.

– Milyennek találod a környezetedben élő nők önbizalmát?

– Sok olyan nőt látok, akiknek nincs valódi önbizalmuk, de próbálják ezt palástolni és pótcselekvésekbe menekülni. Sajnos jó páran szinte hipochonder módon különféle betegségeket is felfedeznek magukon, majd a különféle „fájdalmaikkal” beszélik le magukat arról, hogy tegyenek valamit magukért. És ezzel magyarázzák azt is, miért csak ott tartanak az életben, ahol éppen most vannak. Pedig tudjuk, hogy minden betegség mögött lelki okok állnak, így tehát nem kívül, hanem belül kell keresni, mik vezettek a testi tünetekhez. Épp ezért nagyon károsnak tartom a negatív gondolkodást, mert ha az elhatalmasodik, romboló mértékű önsajnálatot eredményez.

– Nehéz embernek tartod az önbizalom-hiányosokat?

– Igen, és nem könnyű ilyen emberrel együtt élni. Mert amíg ő maga nem ismeri fel, mit tehet a saját lelkének meggyógyításáért, addig vagy a párjára vetíti ki a negatív energiákat, vagy tényleg megbetegszik. De bármilyen más kapcsolatra is igaz, hogy nagyon megterhelő egy folyton lehúzó, vagy egyszerűen csak a végtelenségig makacs ember társasága, aki nem hallgat másra, és mindig megvannak a kifogásai a fejlődésre.

– Segíthet rajtuk, ha a pozitív emberekkel találkoznak?

– Mindenképpen, mert a pozitív energia átragadhat másokra, de persze nyitottnak kell lenni a befogadásra. A jó kisugárzású, megfelelő önbecsüléssel rendelkező emberek lendületet adnak, és azt érezzük, hogy mellettük tudunk szárnyalni! Már attól felderül az arcom és jól érzem magam, ha erről beszélünk! De nem szabad összekeverni az egészséges önbizalmat a fennhéjázó, másokat elnyomó viselkedéssel, bár annak a hátterében is valójában önbizalomhiány rejtőzik. Akinek szilárd az önbizalma, sokkal cselekvőképesebb, könnyebben jönnek számára a sikerek. Nem azt mondom, hogy mindig az élet napos oldalát látja, viszont törekszik rá, hogy minél többször azt lássa!

– Gyerekként hogyan viszonyultál önmagadhoz?

– Elég korán elváltak a szüleim, ami mélyen érintette a kis lelkemet. Emiatt azt hittem, nem vagyok elég jó, és nem vagyok képes bizonyos dolgokra. Bár a tanulás és a különféle versenyek mindig igazolták ennek az ellenkezőjét, de az irigységgel is hamar szembesültem. Alsó tagozatos általános iskolásként két másik osztálytársammal együtt indultunk egy népdalversenyen, de csak én jutottam tovább. Hazafelé a két másik lány a járda másik oldalán ment. Akkor azt éreztem, hogy nem tudok örülni a győzelmemnek, és elszállt minden önbizalmam. Úgy voltam vele, bárcsak inkább ne nyert volna senki, de maradtak volna meg a barátaim. Sok hasonló kis sztori van az életemben, amikor úgy éreztem, hogy jobban elfogadnak, ha kevesebbnek mutatom magam…

– És a mostani barátságaid?

– Ők úgy szeretnek, ahogy vagyok: 17-18 éve gazdagítják az életemet. És ezek a barátságok akkor is megmaradtak, amikor 2008-ban a duett-partneremmel, Katus Attilával megnyertük a Szombat esti lázat. Mindig ők adják a legjobb visszaigazolást arról, hogy nem változtam meg.
A magam 26 évével akkor úgy éltem meg a győzelmet, akár egy kislány: mint Alice Csodaországban. Aztán a fitnesz-sikereimnek köszönhetően el tudtam engedni a versenyzési lázamat, ami a 14 évnyi tánc után még fűtött. Nem maradt bennem hiány. A dzsungelben kiharcolt győzelmemre is hatalmas ujjongással gondolok! Élve eltemetve egy koporsóban, patkányok közé zárva – hogy csak a legdurvább bátorságpróbámat idézzem fel. Ráadásul ellenséges légkör és mindennapos a feszültségek közepette. De mégis jól tudtam ott érezni magam! Megtaláltam az értelmét annak, hogy a szüleim 3 éves koromtól vittek magukkal vízitúrázni, szabadban aludtunk és bográcsoztunk. Ez óriási erőt adott. És a barátaim mind-mind végig követték az életem fontos állomásait. A mai napig sokszor magam elé helyezek embereket a béke kedvéért, de mostanra olyan stabil önbizalmat építettem fel magamban, amit már nem tudnak elvenni tőlem!

– Hogyan kezeled a nehezebb napokat? Mert nyilván neked is akadnak ilyenek.

– Természetesen. Elsősorban a mostanihoz hasonló időszakokban, amikor lezárult egy olyan nagyobb projekt, mint a Szombat esti láz, vagy a Celeb vagyok, ments ki innen!, jön egy pici űr. Ilyenkor a nagy pörgés után kevesebb a napi célom, és több időm van különféle kérdéseket feltenni magamnak. De közben elfogadom, hogy éppen nincs jó napom, hagyom, hogy egy kicsit átfolyjon rajtam a szomorúság, hiszen ez is egy tapasztalás, és így vagyok teljes, egész. Mert nem lehet mindig fent az ember, és nem állandóan „hú, de happy” az élet. Odáig azonban még sosem jutottam el, hogy mindent kilátástalannak érezzek. Köszönhetően talán annak a német mondásnak is, amit a gimnáziumi éveimben a tükrömre ragasztva nap, mint nap olvasgattam. „Amikor azt gondolod, nem megy tovább, úgyis jön egy kis fénysugár!”

– Fontosnak tartod, hogy külső segítséget kapjon, akinek szüksége van rá?

– Feltétlenül. Nekem sokat segítenek a barátaim, akik már azzal is velem együtt cipelik a terhemet, hogy elmesélhetem nekik a problémámat, miközben megkönnyebbülök. Semmiképpen nem szabad magunkra maradni és rágódni. Fontos egy jó tanácsadó szakembert találni, és nem feltétlenül kártyavetésre bízni a sorsunk és a jellemünk alakulását!

 

4990 Ft helyett

4450 FT

9980 Ft helyett

8000 FT

4990 Ft helyett

4450 FT