Maga sem tudja a férfi, hogy mit akar?! - Olvasói levél

Néha nehéz eligazodni a pasikon, néha úgy viselkednek mint egy hősszerelmes, máskor hűvösek mint a norvég fjordok, legrosszabb esetben eltűnnek. Mit akar a férfi? Nem csoda, hogy olvasónk a segítségemet kérte egy ilyen esetben.

“Kedves Szabolcs! Ne haragudjon, hogy itt fordulok Önhöz, de nem tudok kitől segítséget kérni. Úgy érzem egyszerűen megőrülök. Ha van egy kis ideje és kedve, kérem válaszoljon.

Az alábbi esetről van szó:,, Történetem március végén kezdődött egy internetes ismi oldalon. Kb. egy hónap irogatás után sikerült találkoznunk, egész jó volt a randi, bár a srác kicsit másképp nézett ki, mint a fotóin, de így is okés volt, a végén ő kezdett el ölelgetni, megcsókolni, sőt utána is kb. fél órával ő jelentkezett, h akar még látni, stb. Egy lehetetlen munkahelyen dolgozik, ahol teljesen össze-vissza időbeosztás van, előfordul, hogy napokig nem is mennek haza (rendezvényszervező cég). Aztán eltelt a következő kb. két ugyanúgy, mint a randi előtt, napi több telefon, üzenetek, nyáladzás, stb. Aztán egyszer csak jött a Pál-fordulat és írásban közölte, hogy neki nincs ideje nőre és hagyjuk az egészet. Én meg érdeklődtem, hogy mi hozta ezt a 180-at, ha nem tetszem, v nem tud velem elképzelni semmit, azt mondja meg, azt simán elfogadom. Erre, hogy nem, tetszem és kedvel, de hagyjuk. Pár nap múlva volt egy kis üzi váltás, amikor is közölte, hogy hiányzom, de ismét eljött belőle az ellenállás, hogy á nem, nem hagyjuk. Aztán erre kb. két hétre, én írtam neki üzit, hogy eljön-e, nem tud, kérdem és máskor, nem tudja. Dióhéjban ennyi. Ha van vmi ésszel felfogható magyarázat erre, azt jó lenne tudni, mert így még soha életemben nem dobtak ki.”

Igen, ez egy érdekes, de nem egyedülálló történet. Az emberek többsége küzd a szeretve lenni – szeretni egyensúlyának hiányával. A dolog mögött természetesen van egy, vagy több el nem mondott információ, esetleg féligazság, netán hazugság. Ez abból látszik, hogy ön kétségek között van. Na de mit akar a férfi? Ha minden világos lenne, minden ki lenne kommunikálva, úgy ön nyugodt lenne. EZ TÉNY. Talán ez az egyetlen tény, amit érdemes figyelembe venni, ha ésszerűen próbálnánk megítélni a helyzetet. Hogy miért ilyen ez az úriember, nem tudom, de valójában ő sem tudja! Nem is ez a kérdés, nem ezzel kell foglalkoznia.

Önbizalom teszt

Úgy hiszem ez a lényeg: adott egy ember, egy férfi, aki nem egyértelműen, nem tisztán, nem világosan kommunikál, nem úgy viselkedik. A kívülálló szemével az ön viselkedése meglehetősen érthetetlen, mi több, ésszerűtlen. Hisz itt van ez a dolog, hogy egy olyan férfi vonzalmára vágyik, aki csúnyán, kiszámíthatatlanul, nem fair módon viselkedik önnel. Persze erre mondhatjuk, hogy az ember az érzelmeinek nem tud parancsolni. Hiszen az ön vonzalma abból is látszik, hogy ezt a levelet megírta és ahogy megírta. Az érzelmeivel, vonzalmával kapcsolatban nem tudok igazán tanácsot adni, hisz az az esetek többségében nem ésszerűségi alapon dől el. Valójában ön dönt, hogy az “eszére, vagy a szívére hallgat”, ahogy a mondás tartja…

De az igazi kérdés, hogy az ön által leírt viselkedés ellenére miért vágyik egy ilyen férfi “szerelmére”?! Mert volt három jól sikerült randijuk és jó néhány telefonbeszélgetésük? Igen, ezért. Ha mérlegre teszi ezen kellemes eseményeket, szembe állítva azzal a sok “önmarcangolással”, “mit csináltam én rosszul” tépelődéssel, amit a “kapcsolatuk” alatt megélt, akkor szerintem egyértelmű a képlet eredménye. Miért nem inkább egy olyan férfivel létesít kapcsolatot, aki egyenes, nyílt és őszinte? Biztos, hogy van ilyen. Nagyon sok férfi van a világon. Rettentőn sok. Próbáljon meg türelmes lenni, egy idő múlva jön egy ilyen. Csak türelem és önbizalom kérdése. Ezen az úriemberen nagy valószínűséggel nem fog tudni változtatni. Egyedül egy valakin tud változtatni, saját magán.

– Tévedsz! Az általános iskolában tűnt fel először, hogy egy fiú elkezdett udvarolni, de először azt gondoltam, hogy csak sajnálatból teszi. 🙂 Az általános iskola végéig nekem soha nem udvarolt senki, utána változott meg valahogy ez a tendencia.

Higgyen magában, higgyen abban, hogy eljön az a férfi. 

Addig azt javaslom, hogy találja ki MILYEN az a férfi, akivel el tudja érni azt a párkapcsolatot, amire valójában vágyik. De még fontosabb kérdés, hogy önnek milyenné kell válnia, hogy egy ilyen vágyott férfi szerelmében feloldódhasson. Azt figyeltem meg, hogy a hölgyek legtöbbször azért nem lépnek tovább, mert NEM HISZIK, hogy lehet jobb. Miért nem hiszik? Mert nem tartják magukat “érdemesnek” arra, hogy jöjjön egy olyan, amire vágynak. Dolgozzon magán, hogy meglegyen az az érzése, hogy ön egy FŐNYEREMÉNY! Mert egy főnyeremény nem adja lejjebb. Ne adja lejjebb, váljon olyan nővé, aki iránt azok a férfiak érdeklődnek, akikkel való kapcsolatra ezek a férfiak vágynak!

Biztos vagyok, hogy képes erre. FOGLALKOZZON MAGÁVALKövesse Facebook oldalamat, minden nap inspirációt fog kapni. Nagy önbizalmat és boldogságot kívánok!

4990 Ft helyett

4450 FT

9980 Ft helyett

8000 FT

4990 Ft helyett

4450 FT