Önbizalom növelés Hollywood módra - Önbizalomedző

ÖNBIZALOM NÖVELÉS HOLLYWOOD MÓDRA

GONDOLJON A KEDVENC AMERIKAI FILMJÉRE!

MEGVAN?

Most elmesélem Önnek, hogy mi a sikeres hollywoodi filmek forgatókönyve és az önbizalom növelés közötti párhuzam. Miközben mesélem a történetet, lépésről-lépésre kövessen a kedvenc filmjén keresztül!

A sztori úgy kezdődik, hogy bemutatnak egy szimpatikus, legtöbbször kedves, szeretnivaló főhőst. Ez a szereplő bajba kerül, egy érzelmi, erkölcsi problémában találjuk. Ezt követően kiderül, hogy mik a problémái, milyen ellentétei, konfliktusai vannak más szereplőkkel. Ezután láthatjuk azt is, hogy ezeknek a problémáknak milyen jellembeli okai vannak. Aztán természetesen az is kiderül, hogy ezek mögött mindig ott húzódik a főhős valamilyen erkölcsi hiányossága. Valakit átvágott, megcsalt, becsapott, kihasznált, tönkre tett. Majd kiderül, hogy ezért elítélik, rossz szemmel néznek rá, kiközösítik, nem szeretik. Sőt, saját magát sem szereti, és egy cseppet sem bízik magában. És emiatt szenved! Igen, ez bizony önbizalomhiány…

És itt zárul le a film első fázisa, és következik a második, azaz a harc, a küzdelem. Harc a többi szereplővel, a helyzettel, a rossz érzésekkel, de leginkább saját magával. Ennek a harcnak a legfőbb jellemzője, hogy ki kell találnia, hogyan hozhatná helyre a hibát, hogyan tudná megjavítani az életét. Természetesen az elején ez nem megy, olyan mértékű az önbizalomhiány 

Önbizalom teszt - az önbizalom növelés lehetséges

MIÉRT?

Mert nincs egy világos elképzelése arról, hogy mit kellene elérnie,  milyen helyzetet kellene teremtenie ahhoz, hogy kimásszon a csávából.

Ekkor egy jó tündér, egy bölcs ember vagy jó barát, esetleg jószívű ismeretlen, hogy segítséget nyújtson neki. Még pedig úgy, hogy egy más nézőpontból mutatja be a helyzetet.

Ekkor hősünk rájön, mit is kell tennie, és kovácsol egy tervet. Van már egy stratégia, ami már önmagában is az önbizalom növelés alapja. Bátrabbá válik, remény támad a szívében és cselekedni kezd. Szembenéz a félelmeivel, a szégyennel és cselekszik.

Ahogy a főszereplő kisebb sikereket ér el a terve megvalósítása során, önbizalma egyre növekszik. Mert önbizalom nélkül nincs győzelem. Tehát, hangsúlyozom: az önbizalom növelés az apró sikereken keresztül történik. Persze nem egyik pillanatról a másikra, hanem hogy a film érdekes legyen és változatos, e felívelő szakaszban is támadnak nem várt nehézségek, hősünk már-már megint elveszíti önbizalmát, de ekkor újra megacélosítja akaratát, továbbmegy, esetleg módosít a tervein, és végül eléri az áhított elismerést, boldogságot. És mindezt a megnövekedett önbizalom sgítségével.

Ugye, így történt az Ön kedvenc filmjében is?

Önbizalom növelés Hollywood módra

NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL ÍGY TÖRTÉNT, MERT AZ ÖNBIZALOM NÖVELÉS A KITŰZÖTT CÉL ELÉRÉSÉNEK ZÁLOGA.

A másik forgatókönyv az lenne, hogy a főhős nem találná ki, mit kellene tennie, nem lenne terve vagy annak megvalósítása közben fennakadna egy nehézségen. Ám ez akkor nem önbizalom növelés, hanem éppen annak elveszítése…

Ugyanez történik az életben. Hisz alapvetően mindannyian szimpatikus, kedves, jóravaló emberek vagyunk. Megvannak a magunk konfliktusai, sikertelenségei és erkölcsi nehézségei. Folyamatosan harcolunk és szenvedünk, kétségek gyötörnek bennünket.  Próbálkozunk, hol sikeresen, hol sikertelenül. És ha többször sikertelenül, már ott is az önbizalomhiány, amivel szintén meg kell küzdenünk.

A film mintájára ki kell találnunk, hogy mi a szívünkhöz legközelebb álló helyzet, mi a célunk az élet különböző területein. Nekünk is kovácsolnunk kell egy működő tervet , hogy az aktuális, nem kívánt helyzetből hogyan jutunk el a boldogságot adó, vágyott szituációba. Kell, hogy annyi erőt teremtsünk magunkban, amivel végigmegyünk ezen az általunk kijelölt az úton mindenféle külső és belső nehézségek ellenére.

Ehhez azonban szükségünk van valakire, aki más szemmel látja a világot, aki új nézőpontot mutat a számunkra, aki erőt ad, aki erkölcsileg támogat, és érzelmi befolyás nélkül mutatja meg a helyes irányt. Erre a szerepre többnyire nem alkalmasak a közeli barátok, családtagok, hiszen ők sem láthatják objektíven a szituációt, ezért legtöbbször saját szemüvegükön keresztül, elfogultan, saját érzéseikre támaszkodva próbálnak tanácsot adni.

ÉS EKKOR JÖN A PROFESSZIONÁLIS SEGÍTSÉG: AZ ÖNBIZALOMEDZŐ.

Azért edző, mert segít meghatározni az elérendő célt, objektíven láttatja a  Így válik Ön képessé arra, hogy lépésről-lépésre kialakítson egy működőképes tervet.Azért edző, mert támogat. Támogat, amikor nem várt problémák tűnnek fel a semmiből, és motivál, amikor a kezdeti lendület alábbhagy, és Ön úgy érzi, nincs tovább…

Az Önbizalomedző nem tesz meg Ön helyett semmit, nem jár közbe és főképp nem dönt Ön helyett. Nem sajnálja, nem pátyolgatja, és nem érez együtt Önnel, hanem nyugodt magabiztosságával és derűjével készteti a megtervezett lépések megtételére.

Én Önbizalomedző vagyok. Büszkén mondhatom, hogy talán én vagyok a világon az első. Azért van erre lehetőségem, mert én alkottam meg ezt a szakmai pozíciót.

Honnan vettem a bátorságot, hogy kitaláljak egy ilyen hangzatos, sokat ígérő titulust?

Volt bennem ehhez elegendő önbizalom.

Csaknem 20 év tanácsadói tapasztalat áll a hátam mögött, több mint 100 cégben dolgoztam szervezetfejlesztési tanácsadóként és több mint 5.000 embernek tartottam eddig ezzel kapcsolatos tréningeket, workshopokat, előadásokat.

Mivel a szervezetek személyekből állnak, így amivel leginkább foglalkoznom kellett, hogy ezek a szervezetek hatékonyabbá váljanak: az emberi önbizalom és önbecsülés hiánya. Cégvezetőknél, alkalmazottaknál egyaránt…

Én hiszek abban, hogy minden ember  megteremtheti, növelheti önbizalmát. Hiszek abban, hogy az önbizalomhiány csak átmeneti állapot.  Az önbizalom növelés szinte minden ember esetében lehetséges. Az önbizalom visszaadható, és ezáltal az életminőség jelentősen javítható. Célom az, hogy az önbizalom helyreállításával, növelésével Ön egyre élhetőbb környezetet alakíthasson ki a maga számára.

Mottóm, hogy van remény – az önbizalom újrateremthető.

Bátorítom Önt is, keressen meg, dolgozzunk együtt önbizalma újjáteremtésén!

Az önbizalom növelés egyszerű módszere - Önbizalom tükre előadás

4990 Ft helyett

4450 FT

9980 Ft helyett

8000 FT

4990 Ft helyett

4450 FT