NAPI ÖNBIZALOMTIPP

A GYERMEKKORI ÖNBIZALOM MEGSEMMISÍTÉSE

Az általános és népszerű felfogás a gyermekekkel kapcsolatban az, hogy ártatlanul, vidáman és önbizalommal telve születnek. Mindannyian látunk, akár nap mint nap, gyermekeket, és most itt a kisbabákra gondolok, akik pusztán kacagásukkal mosolyt csalnak szinte minden felnőtt arcára. Persze a felnőttek közül sem mindenkinek derül fel az arca egy ilyen kisgyermek látványától, hisz „tudjuk”, a felnőtt lét korántsem olyan vidám, önfeledt és szabad, mint ezeké a babáké. A felnőtt emberek döntő többsége az évek során szerzett sebek és csalódások hatására elveszíti ezt az egyébként vágyott állapotot. De hogy vezet út a kisbabák örömteli életkedvétől eddig a lélekben megtört és önbizalomban megtépázott életfelfogásig?

Lássuk, mitől olyan boldogok a gyermekek!

Gondolhatnánk azért, mert nincs semmilyen felelősségük, nincsenek kötelezettségeik, de még elvárások sincsenek velük szemben. Akár lehetne pusztán ennyi a magyarázat. Én más magyarázatot találtam erre a kérdésre.

Már csak azért sem lehet ez a tényleges ok, mert az én személyes ismeretségi körömben számos olyan embert ismerek, aki kötelezettségei, feladatai ellenére árasztja magából a jókedvet, a vidámságot, és ahogy a kisgyermekek, mosolyt csal mások arcára. Tehát önmagában ez nem lehet oka ennek a negatív változásnak.

Szerintem a jókedv az önbecsülésben keresendő. Mert mi is az önbecsülés? Az önbecsülés egy ember önmagába vetett hite, az az érzése, hogy megbízhat önmagában, hisz az önmagának adott ígéreteit, a saját magával kötött megállapodásait képes betartani.

Egy kisgyermek világgal kapcsolatos ismeretei még hiányosak, a fizikai korlátaiból fakadóan egyszerű tevékenységeket végez: eszik, iszik, alszik, játszik. De ezeket könnyedén tudja csinálni. Szemernyi kétsége sincs afelől, hogy az anyukája megeteti, ha éhes, hogy hangot fog kiadni a csörgő, ha megrázza, és előbb vagy utóbb tisztába is teszik. Nem csalódik magában, hisz amit akar, azt meg tudja csinálni, és ekkor még mások sem értékelik le őt, képességeit. Sőt, ilyen kicsi korban senki sem vonja kétségbe az ügyességét.

De nézzük meg, mi történik néhány év múlva!

Megjelennek az elvárások: szépen egyen, ne rosszalkodjon, szépen köszönjön a bácsiknak és a néniknek, ne koszolja össze a ruháját, nyugodtan üljön a társaságban, később jól tanuljon, úgy öltözködjön, ahogy a szüleinek tetszik stb. Végtelen mennyiségű szót írhatnánk le ide, hogy az évek alatt mennyi betartandó elvárás születik vele kapcsolatban. Gondolhatnánk, hogy az elvárások a változás igazi okai, hogy azokkal van a baj. De ez sem tűnik túlzottan logikusnak, hiszen mi emberek társas lényként élünk, ezért természetes, hogy egymással szemben léteznek elvárásaink. Ha pusztán az elvárások léte okozná az önbecsülés hiányát, akkor nem találnánk olyan felnőtteket, akiket már korábban említettem, akik vidámak, kedvesek és energiával telve élnek.

Hát akkor mi az igazi oka annak, hogy felnőttként nem rendelkezünk a kisgyermekek ragyogásával?

Az ok a saját képességeink leértékelése, az a gondolat, hogy mégsem vagyunk képesek a saját magunkkal szemben állított elvárásaink beteljesítésére. Nézzünk néhány példát!

Sok ember megfogadja egy-egy lebukás alkalmával, hogy soha többé nem hazudik. Aztán olyan szituációba kerül, amikor valamilyen belső kényszer hatására, ami lehet egy félelem vagy veszteségérzés, úgy érzi, hogy jobb, ha nem mond igazat. Utólag persze újra azt gondolhatja, hogy nem kellett volna, megbánja, és újra ígéretet tesz magának, hogy legközelebb nem tesz ilyet. De milyen az élet, jön egy újabb kellemetlen szituáció és …

Vagy vegyünk egy másik példát: egy hölgy, aki ha nincs túl jó kedve, szívesen vidítja fel magát kisebb-nagyobb vásárlásokkal. Ha nincs szerencséje, akkor már korábban többször megígérte a férjének, vagy ennek hiányában a bankkártyájának, hogy ilyen esetekben nem nyúl ehhez a látszólagos örömöt szerző pótcselekvéshez. Kisvártatva viszont jön egy újabb csalódás, rossz érzés, és ott találja magát a boltban. Ahogy hazaér, lepakol, és beakasztja a szekrénybe a hatodik ugyanolyan ruhát, alattomosan rátelepedik egy érzés, hogy már megint…

De hogy a férfiakat se hagyjuk ki a történetből, gondoljunk egy olyan nős férfira, aki meglát egy csinos, kacér nőt, és rámosolyog. A többit szerintem már tudják.

A kisbaba nem csalódik önmagában, de ahogy felcseperedik, úgy az önmagába vetett hite folyamatosan korrodálódik azáltal, hogy egyre többet csalódik saját magában.

Két megoldás létezik a gyermekként birtokolt önbecsülés megtartására illetve visszaszerzésére.

Az első, már-már idealisztikusnak tűnő megoldás, ha annyira tudatosan és bölcsen élnénk születésünktől fogva, hogy el tudnánk kerülni azokat a szituációkat, amikor csalódnunk kell önmagunkban. A másik, ám ez sem könnyebb út, ha fel tudnánk dolgozni ezeket az önmagunknak okozott sérelmeket úgy, hogy később ezek ne legyenek ránk negatív hatással.

Ez a második recept sem tűnik túl egyszerűnek, ha megnézzük, hány embernek sikerül ezt folyamatosan alkalmaznia.

Kimondhatjuk, hogy az emberek nem képesek egyedül feldolgozni az ily módon saját maguknak okozott csalódásokat.

Van egy jó hírem: létezik egy professzionális segítség, az Önbizalomedző.

Azért edző, mert segít meghatározni az elérendő célt, objektívebben látni a helyzetet és annak teremtő okait, lépésről-lépésre kialakítani egy működőképes tervet. Támogat, amikor nem várt problémák tűnnek fel a semmiből, és motivál, amikor a kezdeti lendület alábbhagy, és úgy érzi, nincs tovább.

Az Önbizalomedző nem tesz Ön helyett meg semmit, nem jár közben és nem dönt Ön helyett. Nem sajnálja, nem pátyolgatja, és nem érez együtt Önnel, hanem nyugodt magabiztosságával és derűjével készteti Önt a megtervezett lépések megtételére.

Én Önbizalomedző vagyok. Büszkén mondhatom, hogy én vagyok a világon az első. Azért van erre lehetőségem, mert én alkottam meg ezt a szakmai pozíciót.

Honnan vettem a bátorságot, hogy kitaláljak egy ilyen hangzatos, sokat ígérő titulust?

Volt hozzá önbizalmam.

Csaknem 20 év tanácsadói tapasztalat áll a hátam mögött, több mint 100 cégben dolgoztam szervezetfejlesztési tanácsadóként és több mint 5.000 embernek tartottam eddig ezzel kapcsolatos tréningeket, workshopokat, előadásokat.

Mivel a szervezetek személyekből állnak, így a munkám során rengeteg ember, vezető önbizalmával és önbecsülésével kellett foglalkoznom.

Hiszek abban, hogy minden ember megteremtheti saját önbizalmát. Hiszek abban, hogy szinte bármely ember önbizalma visszaadható, és életminősége ezáltal javítható. Célom az, hogy az egyes emberek önbizalmának helyreállításával egy élhetőbb környezetet alakítsak ki.

Mottóm, van remény – az önbizalom újrateremthető.

Bátorítom Önöket, hogy keressenek meg engem, dolgozzunk együtt önbizalmuk újjáteremtésén.