Menu

Sztárok és önbizalom

Sztárinterjúk

Vajda Alexandra divattervező és stylist ínterjú

Hosszútáv futó volt, így nem ismeri a lehetetlen szót. Amit egyszer a fejébe vesz, azt biztosan meg is valósítja és ezt már be is bizonyította a környezetének. A családja úgy tartja róla, hogy magassarkúban és Vogue magazinnal a kezében jött a világra, ami szerinte sem túlzás.  Ismerjétek meg Vajda Alexandra divattervezőt és stylistot, az Alexandra […]

Harcolj magadért!

El kezdtünk együtt dolgozni a nők önbizalmának növelése érdekében egy fiatal, nagyon tudatos és ambiciózus hölggyel. Kérlek olvassátok el az írását! Nagyon inspiráló. “HARCOLJ MAGADÉRT! Egy nagyon fontos témáról szeretnék írni, mondjuk inkább úgy, hogy saját tapasztalataim szeretném veletek megosztani, talán azért is, hogy erőt tudjak adni azoknak az embereknek, akik álmai megvalósításában gondolkoznak. Mindenki […]

A tehetség és a szépség megfér egymás mellett- villáminterjú Debreczeni Zitával

Már volt szerencsém pályafutásom során Debreczeni Zitával találkozni, akiről mindig azt gondoltam, hogy a magyar sztárvilág egyik legmosolygósabb, és legszimpatikusabb résztvevője. Kíváncsi voltam, hogy a magyar szépség hogyan vélekedik az önbizalomról, és miért állt át a kamera túloldalára néhány éve. Tarts velünk! :) -Az emberek általában azokról az emberekről akik ismertek, legfőképp azokról akik a […]

Testsúly kontra önbizalom, a fitnesz világbajnok szemmével

Béres Alexandra neve senki számára nem ismeretlen az országban. Nagyon vártam az interjút, hiszen most először kérdezhettem az önbizalom témájában úgy, hogy azt egy önmagára és testére tudatosan figyelő, kétgyermekes és profi sportoló hölgy fogja megválaszolni. Alexandra fitnesz világ- és Európa bajnok, így az önbizalom kérdését a fogyás,- és a sport szemszögéből jártuk körül. Olvassátok […]

Van még olyan, aki szeretni szeret a legjobban! – Interjú Lippai Mariannával

Lippai Marianna neve Neked is biztosan ismerősen cseng. Marianna írónő, az ÉLETKEdv nevű oldal tulajdonosa, aki előadásaival emberek százainak viszi el a pozitív életszemléletét, és akinek élete legnagyobb tragédiájából sikerült felállnia. Marianna ugyanis öt és fél évvel ezelőtt elvesztette a kislányát, aki halálos beteg volt. Ő azonban nem engedte, hogy ez a sokak által feldolgozhatatlan […]

Az Önbizalom – a művészet szárnya

Női Önbizalomedzőként  Csemer Boggie Boglárkával beszélgetett az önbizalomról, annak fontosságáról. Hitelesnek lenni a művészetben nagyon fontos. A hitelesség – vallja Ő is -,  nem jön magától. Szoros összefüggésben van az önbizalommal, önszeretettel és önmagunk elfogadásával. Bármilyen apró megingást kezelni, orvosolni kell, mert az Önbizalom hiánya azonnal a hitelesség rovására is megy… Az egészséges Önbizalom viszont […]

Sztárinterjú – Détár Enikővel

Mottó: „Ennyi idősen már sokkal hamarabb, percek alatt elrendezem magamban, ha nem sikerül valami. Persze, ez annak is köszönhető, hogy sok dolgom van, de a mostanra megerősödött önbizalmam is kell hozzá.” /Détár Enikő/ Barátom lett az idő Mért kéne szégyellni a korunkat? – vallja Détár Enikő, aki sosem tagadta le, hány esztendős. Pedig akár meg […]

Sztárinterjú – Gallusz Nikivel

Mottó: „Aki mellett folyamatosan áll valaki és egyengetik az útját, sosem tesz szert igazi önbizalomra, mert semmit nem tud felmutatni a saját erejéből.” /Gallusz Niki/ Taps és belső mérce is kell Nőiességét az idő érlelte meg, belső békéjét pedig a színpadi sikerek formálták. De Gallusz Niki azt sem titkolja: önbizalmához az is sokat adott mostanában, […]

Interjú az önbizalomról – Molnár Andi

Mottó: „Odáig még sosem jutottam el, hogy mindent kilátástalannak érezzek. Köszönhetően talán annak a német mondásnak is, amit a gimnáziumi éveimben a tükrömre ragasztva nap, mint nap olvasgattam. „Amikor azt gondolod, nem megy tovább, úgyis jön egy kis fénysugár!” /Molnár Andi/ Stabil önbizalmat építettem fel                      […]

Interjú az önbizalomról Vastag Csabával

Az önbizalom kulcskérdés. Ismerd és szeresd önmagad!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás