Mottó:
„Aki mellett folyamatosan áll valaki és egyengetik az útját, sosem tesz szert igazi önbizalomra, mert semmit nem tud felmutatni a saját erejéből.” /Gallusz Niki/
TAPS ÉS BELSŐ MÉRCE IS KELL
– Kitől örökölted a külsődet?
– Az arcvonásaimat legfőképpen anyukámtól, a testalkatom pedig inkább apukám vonala.
– Már kislányként is tudtál játszani a nőiességeddel?
– Nem. Olyan típus voltam, mint Sophia Loren, akinek a naplóját elolvastam tinédzserként. Nagyon nyurga voltam és rettentő vékony. Az ilyen cicás arcú nők kamaszként még nem annyira harmonikusak, csak később válnak vonzóvá. Azt szokták mondani, hogy a színésznők között olyan karakter vagyok, akinek erős az erotikus kisugárzása, de időbe telt, amíg ezt felfedeztem magamban. Húsz éves korom után forrt ki a mostani nőiességem, de 30 fölött kezdtem a legjobban érezni magam a bőrömben.
– Mi változott akkor?
– Addigra érett össze a testem és a lelkem. Világéletemben komoly és mély érzelmű lány voltam, viszont huszonévesen a külsőm még bohókás és extravagáns volt.
– Ezután nyilván az önbizalmad is több lett.
– A művészeknél érdekes kérdés az önbizalom. Mert nekiindulhatunk az életnek óriási önbizalommal, de muszáj, hogy azt a közönség is visszaigazolja! Civil emberek életében talán könnyebben működik a jó tanács, hogy „akkor is legyen önbizalmad, amikor más nem biztat.” És hogy lásd magadat akkor is szépnek, ha a párod nem mondja el naponta négyszer, milyen gyönyörű vagy. De egy színésznél, énekesnél más a helyzet, mert nálunk a siker tapsban is mérendő. Minél foglalkoztatottabb az ember, és minél jobb szerepeket kap, annál inkább megnyugodhat a lelke. Ez sokat hozzátesz a harmóniához. Miután eljátszhattam 1-2 olyan szerepet, amire nagyon-nagyon vágytam, magabiztosabb lettem belülről.
– Az önbecsülésed kialakulásában ki volt rád hatással a környezetedben?
– Biztos, hogy az embert ebben segítheti vagy visszavetheti a család, de a valós, saját önbizalmunkat csak magunk építhetjük meg. A legjobb önbizalom-fejlesztő az a helyzet, amikor távol a családunktól, mestereinktől, drukkereinktől kapunk egy munkalehetőséget, és megbizonyosodunk az erőnkről. Megbirkózunk a feladattal és sikert érünk el. Aki mellett folyamatosan áll valaki és egyengetik az útját, sosem tesz szert igazi önbizalomra, mert semmit nem tud felmutatni a saját erejéből. Ez hosszabb távon nagyon romboló lehet, de az is, ha például egy szülő mindig csak dicséri a gyerekét.
– Te is voltál ilyen helyzetben?
– Sokszor. De megvan az oka, hogy például édesanyám pályakezdő koromban mindig nagy lelkesedéssel dicsért. Hiányérzet maradt benne amiatt, hogy őt anno nem dicsérte a mamája, tehát amikor elhalmozott engem pozitív megerősítésekkel, azt adta, amire ő valaha vágyott. Előfordult, hogy amikor nem voltam annyira átütő a színpadon, jól esett a szülői támogatás, de az igazságérzetem jelezte: ezt most csak azért kapom, mert anyukám szeret engem. Fontos tehát, hogy a belső mérce is mindig működjön a kívülről érkező jelzések mellett.
– Bár jó pár évet letagadhatnál, arcfiatalító kezelésen vettél részt.
– Elmúltam negyven éves, amikor a feszített tempó már markánsabb jeleket hagy az arcon. Mi magyarok amúgy is hajszoltak vagyunk, és ezt azért állítom, mert az Ausztráliában, Japánban és Kanadában eltöltött éveim miatt látom a különbséget. Kiül az arcunkra a szorongás, nem tudunk lazítani és kilépni a mókuskerékből. A 60-70 éves, külföldön élő ismerőseim úgy néznek ki, mint egy 40-es, magyar. Én viszont nem akartam a jó hangulatban induló reggeleimet elrontani azzal, hogy két morcos ráncot látok a tükörben a szemeim között, és az sem mindegy, milyen arc néz vissza rám egy órán át, amíg sminkelek színpadra lépés előtt. Szerettem volna egy üdébb, kisimultabb arcot.
– Miért az Ultherapy-t választottad?
– Ez a kollagén termelésre ható eljárás azért is volt vonzó, mert Meryl Streep a nevét adta hozzá, és ugyebár az ő szerepét játszom a „Mamma mia!” című musicalben a Madách Színházban. Egyszeri kezelés, ami 3-6 hónap alatt fejti ki a hatását, évekre szól, és 5-10 évnyi fiatalodás az eredmény. Azt is kiemelném a pozitívumok között, hogy a MOM Park melletti stúdióban, meghitt, kellemes légkörben zajlott a kezelés. Azóta négy hónap telt el, és a kolléganőim mindig megjegyzik, mennyivel frissebbnek, kipihentebbnek látszom a reggeli próbákon. Tisztábbnak látják a szemeimet, rugalmasabbnak a bőrömet, és ez megnyugtató visszajelzés számomra.