NAPI ÖNBIZALOMTIPP

A hét mottója:

„Egy önbizalom-hiányos embernek arra van szüksége, hogy egy külső segítő bízzon benne, támogassa, és ezáltal meg tudja lépni azt, amit önmagától nem merne. Nekem is így sikerült.

/Endrei Judit/

Gyámoltalan kislány voltam

Meglepő, de a legendás tévébemondó túl a hatodik ikszen aktívabb, mint eddig bármikor. Könyveket ír, előadásokat tart, mediátorkodik, és a húgával létrehozott Kor-Határtalanul Egyesületben szívvel-lélekkel dolgozik az ötvenen túliak tevékeny, boldog életéért.

– Könyveiben, előadásaiban sokat foglalkozik az önbizalommal. Mért tartja fontosnak, hogy a hölgyek elkezdjenek tudatosabban foglalkozni ezzel a témával?

– Saját maguk miatt! Ennyire egyszerű. Sokkal jobban fogják élvezni az életet, kitárul a világ és jobban ki tudnak állni az érdekeikért, a munka világában vagy a magánügyeikben. Egyenrangúak lesznek, még a párkapcsolatukban is, mert szerintem alapvetően a nők rontják el a férfiakat.  Valószínűleg azért vagyok egyedül, mert nem tudom elképzelni, hogy az én párom valaha is azt mondhatta volna nekem, hogy te ezt vagy azt nem csinálhatod! Olyan Isten nincs, hogy nekem parancsolgasson egy férfi. A lányaimat is arra biztatom, hogy abszolút az egyenrangúságra törekedjenek a párkapcsolatban. Ehhez az kell, hogy tanuljon a nő, legyen saját egzisztenciája és ne legyen kiszolgáltatva egy férfinak. De tenni is kell mindezért egy nőnek, mert ha valaki csak otthon ül a négy fal között, bezárkózva, bizonytalanul, és sajnálja magát, az nem vezet sehová! A történelem során is mindig azok a nők tűntek ki a tömegből, akiknek lehetőségük volt tanulni, fejlődni. Az egyenjogúságért folytatott harc úttörői is valójában az önbecsülésükért kezdtek el küzdeni. Ám valóban kell valamiféle tudatosság ahhoz, hogy az embert ez a téma érdekelni kezdje.

– Önt mikor kezdte érdekelni?

– Ha visszaemlékszem a 18-25 év közötti időszakomra, végtelenül önbizalom-hiányos és gyámoltalan voltam, kivéve a saját közegemben, a családom és a barátaim körében. Nem tartoztam a csinos kategóriába, mert mindig duci voltam, és folyton úgy láttam, hogy mások szebbek, ügyesebbek, okosabbak. Kicsit leértékeltem a képességeimet és az adottságaimat, pedig értelmes, művelt kislány voltam. Magam sem értettem, hogy miért, mert erre a kérdésre nemigen találtam választ a könyveimben.

– És mégis a tévé képernyőjére került…

– Igen, ez hatalmas ellentmondás a pályámon. Ma pedig elképzelhetetlen, hogy kamera elé állhat egy kis gyámoltalan, pirulós kislány, sőt, a válogatásokon alapkövetelmény hogy vagány és szexi legyen. Magyar-orosz szakon diplomáztam Szegeden. Egy ottani tanárom viccesen megkérdezte, ráérek-e esténként, mert a frissen alakuló tévéstúdióba fiatal lányokat keresnek, bemondónak. Varázslatosnak tűnt elképzelni, hogy olyan legendákkal találkozhatok, mint Kudlik Juli vagy Takács Marika, és persze egy kis ösztöndíj-kiegészítés is jól jött. Végül négy másik lánnyal együtt engem is elvittek Budapestre egy válogatásra, ahová az esélytelenek felszabadultságával érkeztem, és ettől egész nap vidám voltam. Látták rajtam, hogy nem vagyok sztáralkat, csak egy vidéki kislány, akinek a beszédtechnikája sem tökéletes, de Fischer tanár úr mégis megérezte bennem a lehetőséget. Azt mondta rám: „csúnya, csúnyán is beszél, de megpróbálom vele!”

– Hogyan jött meg a bátorsága?

– A kezdetektől sokat szerepeltem a képernyőn, eleinte még Szegeden, de soha nem álltam oda a főnökeim elé, hogy „na, most már elég volt az Iskolatévéből, és adjatok nagyobb feladatot!” Szerencsémre olyan emberek vettek körül – például a mentoromnak tekintett Horvát János, vagy a Híradó, illetve az Ablak főszerkesztője – akik meglátták bennem azt, amiről én magam talán nem is tudtam, hogy létezik. Márpedig egy önbizalom-hiányos embernek éppen arra van szüksége, hogy egy külső segítő bízzon benne, támogassa, és ezáltal meg tudja lépni azt, amit önmagától nem merne. Nekem is így sikerült. Szép lassan megszoktam a kamerát, elég hamar kiléptem a bemondói fülkéből és műsorvezetőként is bizonyíthattam. Látszatra elkezdtem elhinni, hogy én ezt meg tudom csinálni, de bevallom: a lelkem mélyén mind a mai napig ugyanaz a gyámoltalan kislány maradtam, aki voltam.

– Ez miben nyilvánul meg a hétköznapokon?

– Nem okoz gondot kiállnom több ezer ember elé és előadást tartani, vagy szót váltani az ország első emberével, ha úgy adódik. De egy színházi bemutatón, vagy fogadáson én megállok az oszlopnál, kezemben a pohár innivalómmal, és nem kezdek el pezsegni a tömegben. Aki akar, majd odajön hozzám. Talán azért is ilyen a viselkedésem, mert mára magányos farkasként élek? Nem tudom.

– Az ön által elindított Kor-Határtalanul projektet azonban nagyon magabiztosan menedzseli!

– Igen, ez is nagyon érdekes ellentmondás. De amikor elkezdtem, maga az élet bizonyult a legjobb önbizalomedzőnek. A 90-es évek végén nem halmoztak el műsorokkal, én pedig nem szeretem a méltatlan helyzeteket. Nem is tűrtem el, ezért 1998-ban otthagytam a televíziót. Ott álltam középkorúan, tudatában annak, hogy mostantól arra fog kanyarogni az életem, amerre én kanyarintom, ezért valahonnan megint elő kellett kotornom és felerősíteni magamban egy újabb adag önbizalmat! És csodásan erősítette az önmagamba vetett hitet, hogy létrehoztam könyveket, ezek által nagyon sok közösségbe eljutottam, és ahogy telt-múlt az idő, kialakult, hogy jószolgálati munka keretében foglalkozzak az 50 pluszos korosztállyal, erőt, hitet és önbizalmat adva nekik.

– Mi a tapasztalata, mitől nincs elég önbecsülése egy ötven fölötti embernek?

– Elkezd öregedni, ezzel együtt az egészségében is felbukkannak kellemetlen kihívások. A munkahelyeken őt rúgják ki először, és neki a legkisebb az esélye az állásinterjún. A családi állapotát tekintve: kirepülnek a gyerekei, ott marad a párjával, ha van neki, illetve a leggyakoribb esetben otthagyja a nőt a férfi. Hirtelen nem találja a helyét a világban, önmagát sem, elkezdi azt érezni, hogy nem tartozik sehová, és hogy neki már úgyis mindegy „erre a kis időre, ami még hátra van az életéből”. Pedig pontosan tudjuk, hogy kitolódott az életkor, tovább élünk, és én minden erőmmel azon dolgozom, hogy az emberek aktívan és örömtelin éljék meg a nyugdíjban eltöltött legalább 15-20 évüket! Merjék a kezükbe venni a sorsukat, tanuljanak és próbáljanak ki új dolgokat! A munkáltatókat is megkeressük, és már nem egyszer bebizonyítottuk tréningeken, hogy miért is hasznos egy 50 pluszos embert foglalkoztatni, milyen pluszt ad, ha fiatalok és kevésbé fiatalok együtt dolgoznak egy cégnél. Egyébként hamarosan bekövetkezik, hogy óriási szükség lesz erre a korosztályra, mert valakinek meg termelni ebben az országban a betevőt. Mert nem lesz annyi aktív fiatal, aki ezt megteszi, többek közt a külföldre vándorlás, vagy az alacsony születésszám miatt. Sőt, azt is hangsúlyozzuk, hogy megsokszorozható a hatékonyság, ha egy fiatal és egy idősödő dolgozik együtt. A fiatal remekül megtanulhatja, ellesheti a tapasztaltabbtól a fortélyokat, ahogyan a munkában való helytállást is. Így kerülhet egyensúlyba a megbecsülés és az önbecsülés a senior korosztálynál, ami nagyon fontos!

Fotók: RTL Klub

4990 Ft helyett

4450 FT