„Felismertem a korlátaimat"! - a gyakorlatok valóban sokat segítettek

OLVASÓI BESZÁMOLÓK

„FELISMERTEM A KORLÁTAIMAT!” – A GYAKORLATOK VALÓBAN SOKAT SEGÍTENEK

Egy jó könyv olvasása során az olvasó számos megfontolandó gondolatot, meghatározó érzést szívhat magába, amelyek bár pillanatnyilag sokat jelenthetnek – ahogy halad a sorokkal – azok hamar elfelejtődnek, kivéve ha gyakorlatok segítségével rögzítésre kerülnek.

Könyveimet azzal a céllal írtam meg, hogy valós változásokat indítsak be a hölgyek életében, elérjem azt, hogy olvasóimból önbizalommal teli, határozott, kiegyensúlyozott nők válhassanak. Emiatt alakítottam úgy a műveimet, hogy ne csak időszerű fellángolást okozzanak, hanem a gyakorlatok által valódi megoldásokat kínáljanak.

Egyik kedves olvasóm, Anna visszajelzése szintén azt igazolja, hogy a gyakorlatok segítségével könnyebben felismerhetők a problémák. A tudatosítás után átgondoltan kiépíthetőek az optimális megoldások, amelyekhez az írásos feladatok teljes körű útmutatást adnak.

Íme, Anna visszacsatolása:

„Tetszett, hogy gyakorlatok is voltak benne, ami kimozdított az olvasás monotonitásából, és ezáltal jobban meg is tudtam érteni saját magam. Mondhatni, felismertem a korlátaimat, hogy min kell dolgoznom. Úgyhogy minden szempontból sokat segített a könyv!”

A műveimet ajánlom minden hölgynek, aki úgy érzi, hogy az önbizalma fejlesztésre szorul, vagy aki egy fájdalmas szakításon ment át, azonban a továbblépés, az ideális társ megtalálása még várat magára.

Javaslom, hogy Ön is olvassa el a könyvem és a gyakorlatokon, példákon keresztül ismerje meg jobban saját magát, és az Ön körül élő embereket. A könyvben leírtak sokat fognak segíteni, az azt elolvasó több száz hölgy beszámolója szerint! Olvasás közben mindenképpen végezze el ÍRÁSBAN a gyakorlatokat, ugyanis úgy a leghatásosabbak!

Tudjon meg többet a könyvekről a képekre kattintva!

Ha bármilyen kérdése van, nyugodtan írjon nekem, és szívesen várok minden visszajelzést is!

 

Jó olvasást!

 

Kitartást és fejlődést kívánok,

Marozsák Szabolcs

Női önbizalomedző

4990 Ft helyett

4450 FT

9980 Ft helyett

8000 FT

4990 Ft helyett

4450 FT