Néha olyan érzése van az embernek, mintha mindig ugyanazt a kört futná egész életében. Hogy ebből ki lehessen törni, segítség kell.

Tisztelt Marozsák Úr! Én egy 53 éves nő vagyok, nagyon sok bánat, tragédia ért. 30 évesen özvegy lettem, két kiskorúval. Vállalkoznom kellett, nehogy a gyámhatóság elvegye tőlem őket. Édesapám felakasztotta magát, mert a szüleim elváltak, testvérem 5 hónapos terhesen meghalt, unokatestvéreim Bécsben meghaltak, elveszítettem az otthonom. Most egy kicsi lányom van, szinte kísért a múlt, a végrehajtó állami gondozásba akarta rakatni, de sikerült megoldani. Szeretett édesanyám februárban elhunyt, a nagy gyerekeim külföldön dolgoznak, a kicsi lány apukája elhagyott minket. Van kiút, megoldás? Úgy érzem, nem bírom tovább! Segítségét kérem, Edit

Nagyon köszönöm a bizalmát és igyekszem segíteni!

Nagyon drámai és szomorú az a helyzet, amit leírt. Ennyi dráma egy ember életébe meglehetősen sok, túl sok. Nyilvánvaló, hogy sok szerencsétlenség érte, de el kell gondolkoznia azon, hogy mit tehet azért, hogy ezeken továbblépjen, és kialakítson magának egy stabil életet. Csakis Ön képes tenni ezért.

Az első dolog, amit érdemes tennie, hogy elgondolkozik ezen, mit tehet Ön a továbblépéshez, illetve mik azok a dolgok, amiket eddig nem tett meg, de meg kellett volna tennie, hogy jobban élje meg ezt az élethelyzetet. Kell, hogy találjon magában egy olyan gondolkodást, félelmet, kényszert, ami újra és újra előjön, ami felelős azért, hogy nem tud továbblépni, és bebiztosítani az életét! Legyen magával őszinte, gondolja végig, hogy a saját – nem valaki más hibásságát keressük ilyenkor – szempontjából, min kell változtatnia. Ez nem könnyű, mert ha könnyű lenne, biztosan változtatott volna már ezen.

Önbizalom teszt

De nem is szeretném, ha túl sokat rágódna ezen, csak ha van valamilyen felismerése, akkor nézzen vele szembe, de ami fontos, hogy önhibáztatás nélkül. Inkább azt figyelje meg, hogy mik azok a vissza-visszatérő negatív gondolatok, amik ide vezethettek. Ezeket írja le egy papírra és ezzel tudatosítva magának, hogy ezeket, ha kell erővel zárja ki az életéből!

Ami ennél is fontosabb, de legalább ilyen nehéz, hogy vegyen erőt magán és találja ki, hogy ezek között a körülmények között is mi lehetne az az élet, amit ki lehet, ki szeretne alakítani magának. Vegye figyelembe az összes lehetőségét, körülményt és találja ki! Találja ki, mert senki nem fogja Ön helyett kitalálni! Ne adja fel, nem adhatja fel, hisz magáért és kislányáért felelősséget kell vállalnia. Sok ember életében láttam drámai helyzeteket, de ha erőt vettek magukon, MINDIG megoldották a problémáikat, és sikerült továbblépniük a tragédiákon. Naponta legalább 1 órát foglalkozzon annak kitalálásával mit lehet és mit szeretne elérni. Ha kitalálta, foglalkozzon legalább naponta 1 órát azzal, hogyan tudja ezt megvalósítani. Szánja rá az időt, akkor csak ezzel foglalkozzon!

A weboldalamon talál egy női önbizalom tesztet, ahol segítséget kap arra, mi módon, milyen életterületeken kell kialakítani a világos elképzelését! Használja: www.onbizalomedzo.hu/onbizalom-teszt

Szorítok Önnek, ha még tudok segíteni, kérem keressen!